Monda
A várhoz és a Barát és Apáca sziklákhoz is számos szép legenda tartozik.
Az egyik, talán leg ismertebb a Balogh Béni Magyar Királymondák gyűjteményének első mondája.
MIÉRT SÍR DARNÓ KIRÁLY?
Azokban a nagyon-nagyon régi időkben, talán kétezer esztendővel is ezelőtt, az egész szépséges Mátra Darnó tündérkirály birodalma volt. Bükkfából ácsolt hatalmas favára ott magaslott a mai Darnó- hegy tetején. Az erdőkben, a réteken, a patakok mellett számos nyáj legelészett, s ezek mind-mind Darnó király gazdagságát dicsérték.
Boldog is volt a szálfatermetű Darnó, s jó egyetértésben élt tündöklő szépségű feleségével, Ildikóval...
A mátrai nép tisztelte, becsülte őket. Jó idő után pedig gyermekáldás is koronázta boldogságukat, mert Ildikó királyné egy gyönyörű leánygyermeknek adott életet.
Nagy vigalommal ülték meg a várban e napot, a táltosok pedig a hatalmas, lobogó tűz fényénél a Tarna nevet adták a kisdednek.
Darnó király boldogságát szavakkal leírni nem lehetett!
Ám Tarna születése után éppen három esztendőre vészes hír jutott el a Mátra vidékére: a világhódító Attila hun király lovasai elfoglalták a Duna-Tisza közét, s már a Mátra kies völgyei felé száguldanak.
Darnó király a hírre kürtöket fúvatott, összehívta népének férfiait. Valahányan bezárkóztak a favárba, és ott várták be a hunokat. Attila király serege bármilyen ügyes és vitéz harcosokból állott, csak a síksághoz volt szokva, s nem szerette a hegyeket. Ezért a hun király megpróbált egyezkedni.
- Felégetem a várat! - üzente hírnökével.
- Abból pedig nem eszel - üzente vissza Darnó.
- Majd körülzárunk benneteket, s akkor az éhség megadásra kényszerít.
- Három kerek évig is bírjuk az ostromot, van eleségünk bőven. Ti pedig
előbb elpusztultok. Majd jön a kemény mátrai tél, s itt fagytok meg szellős sátraitokban.
A sok-sok huzavona és makacsság nagy haragra gerjesztette Attilát, a fél világ népeinek meghódítóját. Egy kora őszi napon a számos hun sereg élén maga vezette az ostromot a favár ellen.
A hun lovasok, nem szívesen bár, de leszálltak paripáikról, és hegyes, tüzes nyilaikkal ostrom alá vették a favárat.
Hét nap, hét éjjel folyt a nyilazás, de mindhiába. A tüzes nyilak nem tudták lángra lobbantani a favárat.
Darnó király a legmagasabb torony ablakából nézte az ostromot. És ugyancsak mosolygott.
A hunok ugyanis nem tudták, hogy ő tündérkirály, és a várát varázslat védi.
Hét nap után szégyenszemre a világhódító hun királynak abba kellett hagynia az ostromot.
- Legyünk hát jó barátok - üzente Attila király. Meghagyom birodalmadat, királyságodat... Jer sátramba, üljük meg a békekötés ünnepét.
Nagy gondba esett Darnó király, mert cselt gyanított. Nem is adott rögtön választ a hírnöknek.
- Mit üzentél a hunoknak? - kérdezte a második napon Ildikó királyné.
- Három napi gondolkodási időt kértem. Bár elfogadom a békét, de Attila sátrába mégsem megyek. Valami ravaszságot sejtek.
- Akkor hívd őt ide, s itt kössétek meg a békét - tanácsolta Ildikó.
Darnó király a tanácsot jónak és okosnak találta. Hozzátette azonban, hogy csupán tizenkét vitéz kísérheti Attilát.
A hun király, amikor hírét vette a dolognak, szívesen beleegyezett.
„Legalább megismerem Ildikó királynét, s meglátom, csakugyan olyan szép-e, mint az elfogott mátrai rabszolgáim mesélik” - gondolta a világhódító.
Nagy készület előzte meg a hun király fogadását. Darnó király meg akarta mutatni, milyen gazdag ő!
Attila pedig egy kora őszi délelőttön tizenkét harcosa kíséretében meg is érkezett Darnó várába. Tizenkét ló és ugyanannyi málhás öszvér hozta utánuk az ajándékot! Arany-, ezüstpénzek, karkötők, kösöntyűk, násfák, rubin, zafír drágakövek és pompázatos szőnyegek lapultak a zsákokban.
Darnó király ennyi kincs láttára bizony szegénynek érezte magát. Felesége, Ildikó királyné - ki egyébként is igen hiú volt - kábult kíváncsisággal, s kitörő örömmel szemlélte a gazdag ajándékokat.
- Ó, hunok nagy királya, talán bizony minden kincsedet nekünk adod, csakhogy békességben élhess velünk? - kérdezte meglepett elégtétellel Darnó király.
A fényes, aranypalástos Attila elmosolyodott.
- A dicsekvés nékem nem kenyerem, én a harc embere vagyok. Megmondhatom azonban, hogy Tisza-parti palotámban százszor ennyi kincsem pihen. Indiai bársonyok, kínai selymek végszámra... - és csábító tekintettel nézett Ildikó királyné felé.
A hun király szép, daliás vitéz volt, s ráadásul ennyi kincs tulajdonosa. Nem csoda hát, ha a hiú és nagyravágyó Ildikónak megtetszett.
Három napig mulatozott Darnó király várában Attila. Az estéli táncokat, amiket síp- és dudaszóra jártak, gyakran együtt járta a hun hódító és Ildikó.
Szegény Darnó király azt hitte, csupán udvariasságból táncoltatja annyit a feleségét a vendég.
A három nap eltelte után Attila elhagyta a mátrai tündérkirály várát. (Tíz nap múltán pedig - a békekötés értelmében - a hun had távozott a Mátra vidékéről.) Ne is mondjam, hogy a mátrai nép mennyire örült ennek! Mindenütt nevettek, daloltak, vigadoztak a hírre.
Nagy táncos ünnepélyt rendeztek a királyi udvar tündérhölgyei is. Darnó király hadnagyai, tisztjei társaságában mulatozott.
A nagy vigasság, lakomázás közepette el is feledkezett Ildikóról. Ám másnap, amikor mámorát kialudta, látni kívánta feleségét.
Az öreg dajka azonban - aki Tarnát nevelte - jelentette, hogy a felséges hölgyet
már két napja nem látta az asszonyházban, és ő azt hitte, a lakomán tartózkodott a férfiházban.
Darnó király menten fellármázta az udvart, s kedves hitvese keresésére indult vitézeivel. Több napon át járták, kutatták a kincses Mátra rengetegeit, hegyeit, völgyeit, ám Ildikó királynéra sehol sem akadtak. Fáradtan, bánatosan tért haza Darnó király, és sehogy sem értette a dolgot. Ám amikor hazaért, mindent megtudott.
A favár nagy, kerek udvarán, a pompás szökőkút melletti padon várt reá egy hun vitéz.
- Levelet hoztam tenéked, nagyúr... Attila király udvarából jöttem.
- Tán megint hadakozni akar vélem a nyugtalan király? - kérdezte dörmögve.
A hírnök azonban nem felelt. Darnó király ekkor szétbontotta a levelet... Rettenetes dolgot tudott meg belőle: felesége, a szépséges Ildikó, önszántából elhagyta, s Attila király felesége lett. A daliás Darnó hiába volt tündér, mégis azon percben hófehérré változott dús,
fekete, göndör szakálla.
- Légy átkozott, te hűtlen asszony! - kiáltotta - Ez az üzenetem! (Darnó király elkeseredett átka jóval később be is teljesedett Ildikón... Attila halála után a hun birodalom szétbomlott, s az özvegy királyné elszegényedve, száműzöttként halt meg a messzi Keleten.)
...Darnó királynak e szörnyű csapás után nem volt más vigasztalása, mint egyetlen, gyönyörű leánya, Tarna. Nagy gonddal, nagy szeretettel nevelte. Úgy vigyázott rá, hogy még a fúvó széltől is óvta... Elhatározta: sosem engedi férfiember közelébe, nehogy beleszeressen, s így öregségére egy napon elhagyja őt.
Tarna azonban még édesanyjánál is szebb lett! És bár soha nem láthatták - édesapján kívül - férfiszemek, szépségének híre mégis kijutott a vár magas falain túlra is. Elbeszélték a szolgálóleányok meg a belső cselédasszonyok.
...Élt ebben az időben, túl a Mátrán egy Bodony nevű avar királyfi. Fiatal volt, deli és ráadásul nagy vadász... Természetesen ő is hírül vette Tarna tündérkirályleány szépségét.
Egy alkalommal álruhában a vár alá lopódzott, és nyílvesszőt lőtt Darnó várának asszonyháza elé.
A szépséges Tarna éppen az épület előtti palotakertben sétált, s kíváncsian
vette fel az odaesett nyilat. Nagy meglepetésére a nyíl szárába egy levélke volt rejtve.
„Szépséges, gyönyörű Tarna! - kezdődött az írás. - Te, aki Darnó király leánya vagy, és férfiszem még sosem látott, tudom, nem vagy boldog. Nem is lehetsz, és sosem leszel, mert aki társ nélkül él, az sosem lehet az!... Kérd meg hát atyádat, engedje, hogy meglátogassalak, és megkérjem a kezed. Nem akarlak elcsábítani, nem vagyok olyan rabló, mint Attila hun király volt... de én téged nagyon szeretlek, s ha a valóságban nem is, de álmaimban mindig látlak. Ma este itt vagyok a vár alatt. Egy nagy bükkfa lombjai közé rejtezek. Ha hármas madárfüttyöt hallasz az éjben, az az én hódoló szerelmes üzenetem lesz. Hallgass hát reám, beszélj atyáddal... Hű lovagod: Bodony királyfi.”
Darnó király gyönyörű leánya nagy gondba esett... Igaz, még sosem látott legényt, azt sem tudta, mi fán terem a szerelem, de a kedves, hódoló szavak mégis jólestek szívének. Elhatározta, hogy szól atyjának. Ám amikor eléje került, mégsem merte a dolgot előhozni.
De este titkon kiült az ablakba, meghallgatta a bükkfa lombjai között felhangzó
hármas madárfüttyöt, Bodony királyfi szerelmes üzenetét.
Öreg dajkájának azonban feltűnt a dolog, s még azon este kifaggatta a leányt.
- Hát ez bizony nagy baj! - sóhajtotta az öreg néne. - Mert téged atyád sosem akar férjhez adni, amiért édesanyáddal így járt.
- Egyedül nem lehet az ember boldog - ismételte Tarna királykisasszony Bodony királyfi szavait. - És én nem hagyom el atyámat soha! Majd idejön Bodony, s a Mátra királya lesz!
Az öreg dajka ismét sóhajtott.
- Édes-kedves tündérleány, atyád úgysem egyezik bele... Vesd ki hát Bodony királyfit a fejedből! Különben is sosem láttad. Talán meg sem tetszene, ha megismernéd!
- De olyan szépen ír! - ábrándozott a leány.
Tarna attól kezdve, a dajka intelme ellenére is, minden este az asszonyház ablakában ülve hallgatta a „szerelmes” madárfüttyöt. Egy este azonban nem bírta tovább. Álruhába, férfigúnyába öltözött, és kiszökött a várból. Bodony királyfi boldogan ölelte keblére a bükkfalombok között.
- Menjünk innen, mert végünk lesz, ha atyám meglát!
- Menjünk - bólintott Bodony, majd szemben a várheggyel, a másik csúcsra kapaszkodtak föl, s ott beszélgettek boldog szerelemben.
Már a harmadik este találkozott titkos kedvesével Tarna, amikor Darnó király véletlenül belepillantott mindenlátó tükröcskéjébe. Tarna, a világtól elzárt egyetlen leánya, a szomszédos Bodony királyfi karjai között pihent.
- Ó, szerencsétlen lány! Feltámadt benne anyja gonosz vére! - kiáltott dühödt fájdalmában.
Másnap pedig magához hívatta, s kemény hangon ráparancsolt:
- Ha még egyszer meglátlak e csavargó vadászkirállyal, mindketten a halálé lesztek!
Nagyon megijedt erre a szegény, szerelmes szívű Tarna. Nem is ment sokáig Bodony felé sem. Egy napon azonban a szerelem annyira hatalmába kerítette, hogy a kegyetlen
atyai tilalom ellenére is kiszökött a várból, majd a szemközti hegyen találkozott az avar királyfival. Darnó király bizony már nem is gondolt arra, hogy leánya még egyszer találkozni mer a fiúval. Ahogy azonban véletlenül belepillantott a mindenlátó kis tükröcskéjébe, meglátta őket, s szörnyű mérgében így kiáltott fel:
- Átkozott leány! Pusztulj hát, ha hiába az atyai szó! - Dühében leakasztotta a falon függő varázsíját, és megcélozta vele az engedetlen leányt.
Abban a pillanatban rettenetes dolog történt! A szemközti hegyen vad morajlás támadt... Tarna királykisasszony Bodony királyfival együtt kősziklává változott.
Ne is mondjam, hogy Darnó király már a következő pillanatban megbánta szörnyű tettét. De már későn! (A dolgot visszafordítani már nem lehetett.) Darnó király keserves kínlódások közepette még azon esztendőben sírba szállott. De szerencsétlen, balsorsú lelke ma sem nyugszik. Csendes, holdvilágos estéken, amikor a kincses Mátra-vidék lakói nyugovóra térnek, láthatatlanul, de ott bolyong a kőbálványok között, és sír, sír keservesen.
A kis erdei manók, akik szintén ilyenkor járnak-kelnek az erdők mélyén, nagy részvéttel kérdik tőle: mit keres?
- Leányom keresem, a kővé váltat... Siratom kedves lányomat. Őt keresem és sírok, sírok.
A Darnó-hegy alatt ma is ott folyik a csendes Tarna-patak, és a kőbálványt sok idegen megbámulja. A síró Darnó király nevét nemcsak a hegy, hanem Sirok falu neve is őrzi.
(Magyar Királymondák – Balogh Béni)
Egy másik rövid kis legenda Darnó királyról kissé olyan, mintha kiegészítené az előzőt.
„Réges-régen Tündérország királya volt Darnó király, akinek birodalma csupa jóság és szépség volt. Egyetlen leányát, a szépséget Tarnát óvó szeretettel nevelte. Egyetlen kikötése volt, halandó emberrel nem találkozhat, mert feleségét is halandó szerette el. Történt egyszer, hogy Tündérország szomszédságában háború dúlt, és új szomszédokat kapott Darnó király. Szépséges leánya Tarna kíváncsi volt, miféle népek érkeztek, ezért egy szép napon szarvassá változott és kimerészkedett Tündérországból. Egy kis erdő közelében deli vitézt pillantott meg, aki jóságosan pillantott a szarvasra. Bodony vitéz nyomban üldözőbe is vette a szarvast, ám Tündérország határában Tarna visszaváltozott csodaszép leánnyá. Meglepve tapasztalta, hogy az ifjú vitéz jóságosan és tisztelettudóan közelít feléje. Egy szempillantás alatt egymásba szerettek, ám ekkor mennydörgéssel megjelent Darnó király és keresztüllőtte íjával a szerelmesek szívét. Az öreg Darnó király később aztán mélyen megbánta tettét, Tündérország szomorú hely lett, a tündérek elköltöztek, csak az öreg Darnó király maradt ott, aki egyfolytában azt mondogatja „sírok, sírok”… hát így lett e hely neve Sirok.
A következő legenda az előzőknél jóval későbbi korba, Mátyás király idejebe repíti vissza az olvasót
Egy másik legenda szerint a várat Mátyás király adta Guthi Országh Mihály nádornak, aki unokaöccsére, Kompolti Imrére hagyta. Amikor Imre meghalt, az épület a lányára szállt, Gizellára. Gizella távolról sem volt egy elkényeztetett királylány. A Vörös démonként emlegetett nő sose mosolygott, mindig kemény volt, és a fegyverrel valamint a halállal is imádott kacérkodni. A mendemondák szerint sose volt szerelmes, egészen addig, amíg egy éjszaka hét vitéz nem jelent meg a várnál. A legények szállást kértek Gizellától, aki beengedte őket. Ahogy az lenni szokott, mind a hét vitéz beleszeretett a vár úrnőjébe, de ő csak az egyikük iránt táplált gyengéd érzelmeket. Ám a szerelem nem teljesedett be, ugyanis egy éjszaka a kellően részeg legények egymásnak estek, mert meg voltak győződve róla, hogy ha „csak egy maradhat” alapon párbajoznak, akkor az egyetlen életben maradté lesz Gizella. A vitézek tévedtek, ugyanis, amikor meghalt az a legény is, akihez Gizella vonzódott, a nő leszúrta az utolsónak maradt vitézt, majd önmagával is végzett oly módon, hogy a vár legmagasabb bástyájáról vetette magát a mélybe. Állítólag Gizella szelleme azóta is megjelenik éjszakánként Sirok vára felett, karcsú, fehér árnyként, ahogy a hét vitéz alakja is.
